[Home] [HomeD] [HomeE] [HomeYU]

Silling István megnyitóbeszéde a doroszlói TÁJHÁZ megnyitóján 2001. 09. 07-én


 

Tisztelt ünneplő Közönség!

Kedves Doroszlóiak!


 

Ünnepelni jöttünk ma Doroszlóra úgy, ahogy minden évben tesszük ezt Kisboldogasszony napján. Idén azonban kettős az örömünk. Ugyanis a bajkúti Szűzanya oltalmában és segítségében bízva két doroszlói asszony szépet, csodálatosat álmodott és álma valóra is vált. Renić Kistamás Katalin és Raj Rozália a szülőfalu meghitt nyugalmát és életkedvet sugárzó erejét kívánta illő módon megörökíteni. Ennek a nyugat-bácskai magyar falunak a lényegét, a nemzedékeket fölnevelő és megtartó lelkét igyekezett e két törékeny asszony megragadni és megőrizni. Vagyis azt a légkört, azt az életteret, amely ezt a magyar közösséget a legszebb bácskai települések közé emelte. Mert Doroszló immár nemcsak a csodálatos népviseletéről, messzeföldön híres slingeléséről, szépséges népdalairól, értékes táncairól, ismert népszokásairól és népi gazdálkodásáról lesz nevezetes, hanem építészeti és lakáshagyományáról, erről a ma megnyíló tájházról is.

Ez a múzeum egyedülálló példája a lélek hazavágyódásának, otthonkeresésének és a gyökerek megbecsülésének. Szép emlékmű mindazok előtt, akik bármi oknál fogva is elmentek, el kellett menniük a szülőföldről. A szülőfalu éltető forrásai, mint látható visszahívják ezeket az embereket haza, egy kicsit a szívet és lelket megmelegíteni. Ahogy évente visszajár délvidéki katolikus hívőközösségünk a doroszlói Segítő Szűzanyához megköszönni az ő egész évi hathatós közbenjárását és gondviselését mindannyiunkért, úgy jönnek majd, remélem, a doroszlóiak is, itthoniak és hazalátogatók ebbe a tájházba: gyönyörködni, emlékezni, tanulni, és erőt meríteni. És nemcsak ők, hanem a vajdaságban élő többi honfitársaink is Ha elődeink generációkon át fel tudtak nőni, szeretni, élni és meghalni e hajlékban, az ilyen hajlékokban, akkor talán mi is megtanulunk a mai doroszlói, kupuszinai, topolyai, moholi, szabadkai, tordai, magyarittebéi és más, de itthoni otthonainkban megmaradni. Itthon, a szülőföldön.

Kedves Doroszlóiak! Ez a falu a történelem folyamán már sokszor volt a vajdasági magyarok központja. Ma újra az. Mert ilyen múzeum csak elvétve akad ebben a hazában. Örüljenek ennek az új tájháznak, látogassák, támogassák, vigyázzák! Létehozóit, kedves barátaimat, Kistamás Katit, Raj Rózsát, Nagy Pistát pedig szeressék és becsüljék meg, mert maradandót alkottak mindannyiunknak!

Isten áldja meg őket nemes cselekedetükért!

A doroszlói tájházat ezekkel a szavakkal megnyitom.

                                                                 Vissza

Kecskés Péter muzeológus beszéde a doroszlói TÁJHÁZ megnyitóján 2001. 09. 07-én


 

Tisztelt közönség, kedves vendégváró és vendéglátó doroszlóiak!


 

Az újkori, tehát 8-10 generációs magyar falu, Doroszló 21. század elejére megmaradt építészeti (tárgyi és szellemi) vallási kultúrájának bemutatóján és ünnepén vagyunk. Olyan bemutatón, ahol jogos büszkeséggel megmutatható, hogy egy helyben megőrzött és helyreállított műemlék jellegű, népi építészeti értékeket hordozó gazdaházban, használati és gazdasági tárgyegyütteseket, életmódot jelző, állandó néprajzi kiállítást is láthatunk. Ünnep van ma, mert a magánerőből létrehozók, a helyi szakértő gyűjtők és tárgyadományozók révén, továbbá sokoldalról segítők és támogatók jóvoltából kulturális centrum jött létre. Az egész falu igényével és egyetértésével, valamint a falusi építészet és néprajzi muzeológia munkatársai segítségével olyan központ alakult ki, ami a 20. század első harmadára hiteles és a 21. Századigényeinek megfelelően továbbépíthető és alakítható.

Ennek a délnyugat-bácskai centrumnak jelentősége legalább három tényezőből áll:

    a hagyományfeltárás, -mentés és –megőrzés építészeti/tárgyi példája

     a kulturális értékek, technológiák és tevékenységkörök továbbadásának és -éltetésének alapja

    a szórványmagyar katolikusságnak egyik identitást, lokalitást képviselő és megőrző helye.

Hol van a helye a vajdasági, pontosabban bácskai kutatásban és megvalósításban a doroszlói tájháznak?

Jugoszláviai műemlékvédő szakemberek (Branislav Kojić, Aleksandar Petrović) felmérései és publikációi mellett jelentősek, különösen az elmúlt húsz évben a magyar kutatók munkái( a teljesség igénye nélkül: Beszédes Valéria, Harkai Imre, Klamár Zoltán). A 18-20. századi bácskai lakóházakat a kutatók – ha különböző érvénnyel is, ha különböző néven is (pannon ház, vajdasági ház, alföldi ház) – lényegében és tartalmában egységesen írják le, jelenítik meg. Ez pedig az általában földfalú, egysoros alaprajzú, egyenes oromfalú és nádtetős lakóház kívűlfűtős szobai kemencével, fél- vagy egész szabadkéményes füstelvezetéssel. A társadalmi/gazdasági szint szerint az épületek kiosztása: szoba+konyha+kamra, szoba+konyha+szoba+kamra+ istálló ill. ezek kombinációi és ismétlődései.

E döngölt föld padlózatú, végig mestergerendás és tapasztott nádfödémű épületek a 19. Század közepére standardizálódtak.

Ezt a képet mutatják a Dunai Bácska ill. Tiszai Bácska felmérései vagy a Középső Bácska legújabb kutatásai (Adorján, Kishegyes, Temerin, Topolya).

Az építmények számbavételét és dokumentálását általában nem követi azok valamilyen szintű védelme, hasznosítása. A doroszlói tájház párhuzama az 1843-ban épült topolyai gazdaház, eredeti szerepének megfelelő enteriőrökkel berendezve.

Ismerjük a Palicsra tervezett regionális szabadtéri néprajzi múzeum tervét. Mind építészeti, mind berendezés szempontból analógiát jelenhet a bácskai vállalkozásokhoz az Alföld tájházainak láncolata. Így Bács-Kiskun megyében a magyar (Dunapataj, Kalocsa, Lajosmizse), szlovák (Kiskőrös) német (Harta) és bunyevác (Baja) berendezett épületek.

Békés megyében három szlovák (Békéscsaba, Tótkomlós és Szarvas), két magyar (Békés, Endrőd) és egy román (Kétegyháza) tájházak. Csongrád megyében pedig az ópusztaszeri szabadtéri néprajzi gyűjteményen kívül a csongrádi és a kopáncsi helyben megőrzött építmények.

Mondandónk lényegére térve: a doroszlói ház a Szentkút (Zsarko Zrenjanin) utcában (a hagyomány szerint a falu legrégebbi utcájában) 1000 négyzetméternyi szalagtelken áll. E telek három részre tagolódott: porta a házzal+szőlőskert+rét (a telek lábjában). Bár a családi hagyomány a 19. század elejére teszi az építési időt, valószínűbbnek tartjuk az 1850-es éveket (épületszerkezeti részletek, nyílászárók alapján). Az 1853-as második katonai felmérésen már a telek beépítettsége is visszaszámolható.

A vert falú lakóház beosztása a következő: szoba+konyha+szoba+kamra+kamra, továbbá hozzáépített fészer és istálló. Az utcafrontra épült lakóházzal szemben a 20. század elején épült nyári konyha és láncoskút található. Az udvari oldalról, a kamrából nyílik falépcsős lejárattal a hátsó szoba alatti, téglából boltozott borospince. Ugyan csak e kamrából létrán lehet feljutni a padlástérbe.

Az épület minden helyisége döngölt föld padlózatú. A szarufás-torokgerendás fedélszéket, a keresztgerendázatot a ház teljes hosszában mestergerenda tartja. A födém tapasztott nádszőnyegből áll. Az eredeti tetőfedés felvert nádból készült, amit vágott cserépre cseréltek. Az utcai egyenes oromfal sárga téglára cserélése és a héjazatcsere 1954-ben történt. A ház összes helyisége kívül-belül fehérre meszelt, a nyílászárók kékre mázoltak (bontott ácstokos illetve gerébtokos szerkezetűek). A két szobát korábban, eredetileg is, két kívülfűtős kemence „banyakemence” fűtötte, aminek füstjét teljes szabadkémény húzta ki. A tüzelőberendezés átalakítása 1937-ben történt. Az első szobai kemence helyére, helyben készült barna felülfűtős cserépkályhát állítottak. A konyhában a régi tüzelő / füstölőpadka mellé vasplatnis takaréktűzhelyet építettek. Ekkor még megvolt a hátsószobai kemence. A ház helyreállításakor a bontásnyomok és építészeti felmérések alapján visszaépítésre került a keskeny oldalpadkás négyzetes alapú kemence, valamint a fél szabadkémény. E hármas tüzeléstechnikai állapotnak, az 1930-as éveknek felel meg a helyiségek funkciója és berendezése is: tisztaszoba (kályhát nem használták) + konyha + lakószoba, továbbá mindenes kamra és boroskamra.

A kialakult építészeti (műemlékvédelmi és néprajzi) múzeológiai elvek szinkronitását követve az archaizáló és modernizáló megoldásokat elkerültük.

A berendezési tárgyak család- és falutörténeti, valamint szociológiai részleteiről Raj Rozália kutató és gyűjtő fog beszélni, akinek anyai szülőházáról, mint „adatközlő”-nek is hiteles mondandója van. E tárgyfeltáró-berendező feladatsorban munkatársa Nagy István. A szerzőpáros több bácskai néprajzi- és folklórtéma közzétevője publikálója.

A tárgyegyüttesekről fontos megjegyeznünk, hogy a két szoba elrendezése már párhuzamos, az ágyak tehát a hosszanti oldalfalak mellett kaptak helyet (a korábbi sarkos, sarokpados elrendezéssel szemben). Ehhez kapcsolódik, hogy a 19. századi generációhoz tartozó, megbecsült, értékesnek tartott tárgyak is enteriőrökbe kerültek. Így a mélyített faragású, festett, komáromi típusú láda (19. század eleje), a falusi faragóspecialisták által készített székek (19. század második fele), de bekerült az amerikás utazóláda is.

A textilanyag (felvetett ágyak, függönyök, stb.) a tiszta és a lakószobában, a két világháború közötti időszak „magát megmutató ízlését és módosságát” adja, mely berendezés a néprajzi muzeológia jelentős teljesítménye.

A család gazdasági szerkezetéből adódóan a kamrában és a pincében a szőlő- és borkultúrával kapcsolatos eszközök kaptak helyet. Számosak és sokrétűek a kenderfeldolgozás tárgyai is. A szántóföldi gazdálkodás felszerelései a fészerben vannak. Itt kell elmondanunk, hogy a tájház eszközanyaga kiegészítendő és kiegészíthető, s ezt a létrehozók tervezik is (istálló, nyári konyha).

Végül szakmai és emberi elismerésem fejezem ki a létrehozóknak: Renić Kistamás Katalinnak (Ausztrália), Raj Rozáliának és Nagy Istvánnak. Köszönet illeti továbbá az adományozókat, s nem utolsó sorban Doroszló vezetését és közösségét. Ezt nemcsak a Szabadtéri Néprajzi Múzeum (Szentendre) nevében mondhatom, hanem a Néprajzi Múzeum (Budapest) és a Magyar Művelődési Intézet (Budapest) jelenlévő munkatársai nevében is tehetem.

                                                             Vissza

 

A doroszlói TÁJHÁZ megnyitóján, olvasta fel Szigeti Ferencné Kistamás Etelka

Amikor leültem, hogy e sorokat leírjam, eszembe jutott, hogy tavaly, a Sydneyben megtartott Olimpia-i Játékok idejére mintha az egész világ Ausztráliába tömörült volna. Mint önkéntes kisegítő, testtel lélekkel átszellemülten éltem végig, azokat, a csodálatosan kiemelkedő emberi küzdelmeket, amiket ott láttam. Akkor, ott, újból rádöbbentem arra is, hogy mit jelent vegyesművelségűnek lenni. A szerb, a horvát, a német, az angol és a magyar érzés össze-vissza keveredet bennem. Jött egy olyan pillanat, amikor nem volt erőm határozni, hogy hova is tartozom.

De miért is kell határoznom?

Mert hirtelen, egy sugallat villant át szívemen, a torkomat elkezdte valami izgalmasan szorongatni, majd Doroszló jutott az eszembe, és minden kristálytiszta lett.

Minden nép, amely meg tudott maradni a népek és civilizációk harcában, amelyet nem sodort el az idő, a sors, őrzi magában saját eredetét. Nekem ott Doroszlón kezdődött el az én múltam, ott vetették meg lábukat, és ott telepedtek le őseim. Ott látták legkékebbnek az eget, és legfeketébbnek a földet, és ott volt legotthonosabb a táj. Biztosan gondoltak rám. Biztosan tudták, hogy az ott, a Mosztonga partján, nekem is fog majd tetszeni.

Ezért kellet határoznom!

De van még valami más, személyes természetű oka is ennek a ragaszkodásnak. Vannak dolgok, amelyeket, szerencsére, nem szabad csupán ész érdekkel magyarázni. Álmodni, álmodozni, szeretni igazán, csak, érdek nélkül lehet. Nekem is volt egy álmom, Dóroszlónak is volt egy nagyon régi álma, -mentésivágya,- hogy legyen egy ház, amelyben össze lehetne gyűjteni mindazt, ami doroszlói volt és maradt, egy tájház, vagy tájmúzeum, ahol a múltat a jelenben lehetne látni, ahol Doroszlót meg lehet mutatni Dóroszlónak és a világnak.

Innen a 20.000 kilométeres távolságból visszatekintve látom, hiszem és érzem, hogy azokat az értékes kincseket, amiben én születtem, amit elődeinktől örököltünk, át kell menteni a jövő nemzedéknek.

Múltunk nélkül, emlékeink, hagyományaink, meséink, nótáink, táncaink nélkül, már nem teljesen egész ember az ember. Ezek az értékek, nem ismernek távolságot, nem ismernek határokat. Ha ismernének, most nem én írnám ezt, a mai megnyitó beszédet.

Kedves doroszlóiak, Kedves mindannyiuk, Kedves Rózsa és Kedves István, testvéreim, rokonaim, barátaim, szomszédaim!

Most úgy tűnik érdemes volt álmodozni, és könnyes szemmel felébredni, mert az álmaink valóságra váltak, tehát végre, itt a Tájház.

Dicsértessék a Jézus Krisztus,

Renics Kistamás Katalin 2001. év, augusztus 05.én Sydneyben

                                                                     Vissza

NÉPRAJZ

Az élő múzeum a közösséget kiszolgáló létesítmény legyen

Beszélgetés dr. Kecskés Péterrel, a szentendrei Szabadtéri Múzeum főtanácsosával

         Már beszámoltunk róla, hogy július 26-ától 28-áig tanácskozást tartottak Doroszlón, a helyi tájház keretében létesített Alkotómühelyben, neves szakemberek közreműködésével. Vajdaság területéről mintegy 30-an vettek részt, és arról tájékozódhattak, hogy ki-ki a saját környezetében milyen feltételekkel, hogyan és miként létesíthet múzeumot, illetve tájházat. A tanácskozás befejeztével dr. Kecskés Pétert, a szentendrei Szabadtéri Múzeum f őtanácsosát arra kértük, mondja el, milyen célok vezérelték, hogy részt vegyen a Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében megtartott összejövetelen.

             -- A Kárpát-medencében az épített környezet, a falusi és a mezővárosi életforma emlékei megőrzésének egyik lehetosége, egyik intézményesített formája a tájházak, falumúzeumok, illetve helytörténeti gyűjtemények létesítése. A magyarság múltbeli paraszti és mezővárosi kultúrájának megőrzésére építészek, műemlékvédő szakemberek, néprajzos muzeológusok fogtak össze Magyarországon, Erdélyben, a Felvidéken és itt, Vajdaságban is. Az elmúlt 30 évben eredményes munka folyt ezen a téren. Azért jöttünk Doroszlóra -- Magyarországról a Magyar Művelődési Intézet és a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársai --, hogy ezt a munkát a mi tapasztalatainkkal is segítsük és buzdítsuk, hogy Vajdaságban ez a mozgalom előbbre lépjen.

             A háromnapos tanácskozásnak néhány tanulságáról annyit, hogy nagyon fontos megismerni az eddigi eredményeket, az eddigi törekvéseket, a falu vagy a mezőváros helytörténészének, építészének, önkormányzati funkcionáriusainak, egyházi képviselőinek érdekeltségét. Tehát a közösség vezetőinek összefogása, hozzáállása nagyon fontos. Másrészt lényeges, hogy alapkutatással feltárják azokat a lehetőségeket, tehát azt az épületállományt, azt a tárgyi állományt -- bútor, textília, gazdasági anyag --, amivel a XXI. század elején élni lehet. Összegyujteni, megorizni és továbbvinni lehet nemcsak az elmúlt 150 év életformájának a relikviáit, hanem azokat a technikákat és technológiákat, amelyek ezeknek az épületeknek, berendezéseknek, tárgyaknak a készítési technológiáját továbbviszi, továbbadja. Tehát nemcsak a megőrzésen van a hangsúly, hanem a továbbvivésen is. Különös jelentő sége ennek, hogy az ilyen típusú tájházakat nemcsak megő rizni, bemutatni kell, hanem gondozni, üzemeltetni, használni, és mivel Vajdaságban vagyunk, arra is kell gondolni, hogy a hagyományos építmények vert falúak. Ezeknek is megvan a maguk életkora, ugyanúgy, mint ahogyan a tárgyaknak és az embereknek is. Ilyen döngölt vagy vert falú házaknak az élettartama 250--300 év, ha jól meg van építve. Tehát úgy, ahogy az elodeink, a három-négy generáció meg tudta őrizni. Ezeknek a házaknak és kultúrának is még legalább 3-4 generációra elorenézve meg kell maradnia.

             Nagyon jó tapasztalataim voltak a doroszlói tájház építése kapcsán, ahol alföldi típusú gazdaházat őriztek meg helyben, és az 1920 és 1930-as év közötti időszakban itt lakott családnak a tárgyi világát tudták megőrizni és bemutatni. Teljes hitelességű az első tisztaszoba, a konyhai tárgyak, a hátsó szoba, a kamra és a pince is. Most tartunk a munka befejezésénél, a gazdasági eszközöket most állítjuk a fészerbe, és az istálló befejezésére is most kerül sor. A doroszlói tájház funkciójában, szerepében nagyon helyesen és példamutatóan igyekszik továbblépni. A tájház portáján egy olyan alkotómuhelyt is felépítettek, amely alkalmas tanácskozások megrendezésére, bizonyos háziipari foglalkozások gyakorlására, tehát muhelyenként is szerepel. Alkalmas vendégszoba, gondnoklakás kialakítására, tehát nem egy zárt, csak múzeumi szereppel m űködo intézménnyé alakul, hanem egy élő múzeummá; az élő népi kultúra hagyományai megőrzésére, ápolására, továbbvitelére alkalmas hellyé válik.

             A tanácskozás során kupuszinai, topolyai és más törekvéseket is hallottunk. Jó, hogy minden helynek megvan a maga sajátossága. Kupuszinán jelenleg a helytörténeti gyujtemény dominál. A szabadkai regionális múzeum felügyelete és segítsége mellett Topolyán a lakóház, kovács- és bognármuhely, az áttelepített szélmalom együttesen egy szabadtéri múzeumi egységgé alakul. Ugyanúgy egy jelentős helytöréneti gyűjtemény is megvalósul.

             Az értékek, építmények helyben való megorzésére és áttelepítésére, illetve más helyen történo bemutatására nagyon nehéz általános elveket megfogalmazni. Ahol jelentős értékek maradtak, és a közösség is elég életerős, ott elsősorban a helytörténeti gyűjtemény vagy a tájház a legmegfelelobb mód az értékek megorzésére, különösen ha annak a falunak, mezovárosnak megvannak azok az akár gazdaságtörténeti, ipartörténeti, népművészeti vonásai, amelyek egyéniek, a környező közösségektől eltérő sajátosságot mutatnak, és ahol a történelmi gyökerük legalább három-négy generációra nyúlnak vissza. Szinte falvanként különböznek az építmények berendezései, a népviselet, az ünnepi és a hétköznapi viselet darabjai, és jelen vannak a vallási felekezet szerinti különbségek. A társadalmi ranglétrán elfoglalt helyet kifejező mentalitásnak a tárgyai nagyon sokrét űek, s fontos elem Vajdaság különbözo részein a római katolikusságnak és a reformátusságnak a megélése és ennek a tárgyiasult, illetve szakrális része is.

             A tanácskozásnak egyik fontos megállapítása volt, hogy a különböző foglalkozású, műveltségű, de nagy helyismerettel rendelkező emberek egymástól tanuljanak, egymás törekvéseit segítsék. Az alapkutatás után határozzák meg, hogy mikor, milyen irányban, hogyan kell továbblépniük: hogy a helyben megőrzött épületbe berendezést készítsenek, egy vegyesebb típusú helytörténeti gyűjteményben őrizzék meg a helyi értékeket, vagy a már meglevő múzeumokhoz kapcsolódjanak. Buzdító szándékok sorozatának adtak hangot, s mert Vajdaságban viszonylag kevés ilyen intézmény van, ennek a törekvésnek széles körű támogatást kell kapnia, és az anyaországi kutatók bevonására is szükség van -- mondta dr. Kecskés Péter.

 

DAUTBEGOVICS Zoltán

 

MSzo, 2002.08.14.

                                                                                 Vissza

 

Tájházaink múltja, jelene és jövője

Szakemberek tanácskozása Doroszlón

             A Vajdasági Magyar Folklórközpont szervezésében július 26--28. neves szakemberek részvételével háromnapos tanácskozást tartottak Doroszlón a Tájház Alkotóműhelyében. A mintegy 25--30 vajdasági helységből érkezők útmutatást nyertek a tájházak környezetünkben való létesítéséről. A vendégeket, közöttük dr. Kecskés Pétert, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum fotanácsosát, és Barsi Hannát, a Magyar Művelődési Intézet Népi Iparművészeti Tanácsa osztályvezetőjét Holló Róbert, a helyi közösség elnöke köszöntötte. Nagy István, a tanácskozás vezetője üdvözlő szavai után dr. Silling István kupuszinai néprajzkutatótól megtudtuk, hogy mint fiatal tanár az iskola diákjaival összefogva járta be a falut és gyűjtötte a tárgyi néprajzot, tulipános ládát, festett tányérokat, népviseleti textíliákat, mezogazdasági eszközöket, elsősorban azért, hogy megmentsék a felvásárlóktól, akik aztán vidéken, külföldön értékesítették a drága kincseket. Cservenák Pál a Topolyán 1986-ban létrehozott tájház gondjairól beszélve elmondta, hogy azt már több esetben kirabolták, anyagi gondjaik megoldását a Szabadkai Múzeummal való együttmuködéstol várják. A témához kapcsolódva a pirosi Tóth Báthori Erzsébet sajnálkozással mondta el, hogy a két darab egyházi kehelynek, amit a Vajdasági Múzeumnak ajándékoztak, egyszerűen nyoma veszett. Ricz Péter régész, a tájházak létrehozásának törvényben előrelátott jogi formáiról tájékoztatta a jelenlévőket. Mint az elmondottakból kitunt, a nyugati formák alapján meghozott, alapjában véve jó törvényeket senki sem tartja be. A muemlékvédelmi törvényben az áll, hogy mindazon ingatlanok és ingóságok, ha műemlék kategóriába kerülnek, az állam védelme alá kerülnek, arról a helyről ahova tették, senki sem mozdíthatja el. Ez sajnos, nincs így, talán az ide vonatkozó, készülőben lévő új törvényt hatásosabban fogják alkalmazni. A tájházak gondtalanabb jövojét, a múzeumokkal való együttmuködéssel kellene megoldani. Hulló István a Szabadkai Múzeum igazgatója a ludasi Rókatanya jellegérol és muködtetési formájáról tájékoztatva elmondta, hogy a természetvédelmi területen tartalmas kirándulásokat szerveznek a diákok részére, de számos alkotómuvész is nyer e helyen ihletet. Nagy István a doroszlói tájházzal kapcsolatosan megelégedéssel nyugtázta, hogy az alapítók az Alkotóműhely létesítésével, a különbözo táborok, mint a gyékénykötő, vagy e mostani tanácskozás színhelye is, élő tájházzá teszik a doroszlóit.

             Gyurkovics Hunor szabadkai tanár, az általa Szlavóniában, Harasztiban létrehozott néprajzi gyűjtemény sorsáért aggódva kért segíséget a jelenlévőktől. Dr. Kecskés Péter a tájházak létrehozásának szakmai szempontjából, Barsi Hanna az összegyűjtött textíliák tárolásáról, karbantartásáról tartott előadást. Mint elhangzott, a tájházak létesítéséhez és továbbfejlesztéséhez sok ember együttműködésére van szükség. A felmérések, a fényképes dokumentumok és történelmi tények sokat segítenek a kutatásban. Az élő múzeumnak, a közösséget kiszolgáló létesítménynek minden szempontból hitelesnek kell lennie. A rekonstruált tárgyak ne legyenek kitéve a nyári-téli hoingadozásnak, s a helyiség, amelyben kiállításra kerülnek legyen szellős. Bilmayer Károly nyugalmazott bezdáni tanító reményét fejezte ki, hogy az általa gyűjtött javak majdan a megfelelő helyre kerülnek. A Debalyacsáról, Temerinből, Gombosról érkezett Gomilsek Julianna, Giricz Terézia, illetve Sörfőző Ferenc, ugyanúgy, mint a tanácskozáson más helységből résztvevők "feltöltődve" mentek haza, és megújult erővel dolgoznak tovább a tárgyi néprajzi tárgyak mentésén.

             A tanácskozás résztvevői elhatározták, hogy a gyűjtéssel, a tájház létesítésével kapcsolatos észrevételeket lejegyzik, amely majd a Bácsország majdani számában napvilágot lát

             Nagy István a tanácskozás zárószavában ígérte, hogy ezután is segíteni fognak, de amennyire lehet, mindenki önállóan fogjon hozzá a munkához. A lehetőségekhez képest segítenek majd a haraszti néprajzi gyűjtemény megmentésében.

      A tanácskozás támogatói a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum -- Szentendre, a Grafoprodukt Nyomda -- Szabadka és a Doroszlói Tájház volt.

 

DAUTBEGOVICS Zoltán

 

MSzo, 020801.

                                                                                       Vissza